Kezdőlap

Rólunk

Szolgáltatásaink

Orvosaink

Áraink

Vállalatoknak

Eszközparkunk

Kapcsolat

Dr. Káposzta Zoltán PhD

Neurológus főorvos

 

Rendelési idő: szerda 16:30-18:00
Rendelés helye: MeDoc Cézár

 

Bemutatkozás

Dr. Káposzta Zoltán 1989-ben „summa cum laude” eredménnyel végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen és 1993-ban jeles eredménnyel tett neurológiai szakvizsgát. 1998-ig az egyetem Neurológiai Klinikáján dolgozott, majd 2003-ig londoni egyetemi klinikákon (King’s College Hospital, St. George’s Hospital Medical School) praktizált és végzett klinikai kutatásokat. Hazatérése után a szombathelyi Markusovszky Kórház Neurológiai osztályának vezető főorvosává nevezték ki, majd 2004 szeptemberétől a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Neurológiai osztályát vezette. 2005-ben PhD fokozatot szerzett (University of London). 2005-2010 között országos neurológus szakfelügyelő főorvos. Jelenleg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház neurológiai osztályának vezető főorvosa és az intézmény stratégiai igazgatója, valamint orvosigazgató-helyettese.

 

Végzettségek, tapasztalatok

  • 1989 – Debreceni Orvostudományi Egyetem, Általáon Orvostudományi Kar
  • 1993 – Neurológia szakvizsga
  • 1998-ig – Debreceni Egyetem – Klinika Központ, Neurológiai Klinika
  • 2003-ig – King’s College Hospital, St. George’s Hospital Medical School, prkatizált, és klinikai kutatásokat vezetett
  • 2005 – PhD fokozatot szerzett (University of London)

 

Milyen vizsgálatokat végez a MeDoc Egészségközpontban?

Neurológiai szakvizsgálatokat a következő panaszok esetén:
  • Szédülés
  • Egyensúly-bizonytalanság
  • Végtagzsibbadás vagy -fájdalom
  • Deréktáji, nyaki vagy gerincfájdalom
  • Alvászavar, memóriazavar
  • Végtaggyengeség
  • Eszméletvesztések
  • Zavartság

Rendelőink térképen.
A megelőzés specialistája Budapest frekventált területén helyezkedik el, jól megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is.

MeDoc Kárpát

+36 1 783 6004


1133 Budapest, Kárpát u. 7/B, 1. emelet 4.

Parkolás:

Közterületen, díjfizetős övezet
Munkanapokon 8:30-18:00 óra között: 440 Ft / óra

Mobil parkolás:

06 ## 763 0134 + ABC123
Küldje el rendszámát a fenti telefonszámra. A #-tel jelölt karakterek az Ön szolgáltatójának megfelelő előhívószámok (20/30/70). Távozáskor küldje el a "STOP" szót ugyanerre a telefonszámra.

MeDoc Cézár

+36 1 783 6004


1132 Budapest, Visegrádi u. 74.

Parkolás:

Közterületen, díjfizetős övezet
Munkanapokon 8:30-18:00 óra között: 440 Ft / óra

Mobil parkolás:

06 ## 763 0134 + ABC123
Küldje el rendszámát a fenti telefonszámra. A #-tel jelölt karakterek az Ön szolgáltatójának megfelelő előhívószámok (20/30/70). Távozáskor küldje el a "STOP" szót ugyanerre a telefonszámra.