Dr Barna Krisztina - Medocklinika

Dr. Barna Krisztina

Radiológus

A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen végeztem, 1991-ben kaptam orvosi diplomát, majd a Radiológiai Klinikán dolgoztam, 1996-ban szakvizsgáztam. 10 évig általános radiológusként valamennyi képalkotó modalitásban tevékenykedtem, 2005-ben kezdtem emlődiagnosztikával foglalkozni. 2007-től 11 évig Svédországban, Karlstad város megyei kórházában az Mammográfiai Centrumban dolgoztam, melynek 10 éven keresztül vezető főorvosa voltam. A centrumban több ezres évi betegforgalom mellett emlőrák szűrési és klinikai diagnosztikai vizsgálatokat végeztem, itt kezdtem leletezni a tomoszintésissel végzett mammográfiai vizsgálatokat. 2018-ban haza költöztem, azóta Budapesten magánellátásban dolgozom, először a Duna Medical Centerben, majd az Affideaban foglalkozom komplex emlődiagnosztikával.

Nyelvtudás: svéd, angol

"Számomra minden szakmai elismerésnél fontosabb a páciensek bizalma, igyekszem türelemmel, megértéssel fordulni a betegeim felé, hiszen tudom, hogy számukra egy orvosi vizsgálat lelkileg is megterhelő lehet."

Tanulmányok, szakmai tapasztalatok:
  • 1991 Orvosi dipoma SZOTE
  • 1996 Radiológia szakvizsga SZOTE
  • Munkahelyek, szakmai tapasztalatok:
  • SZOTE Radiológiai Klinika, Szeged
  • Orosházi Városi Kórház Radiológia
  • Mammográfiai Centrum, Karlstad, Svédország
  • Telemedicineclinic (TMC)-Teleradiológia, Svédország
  • UNILABS, Svédország
  • Duna Medical Center (DMC), Budapest
  • Affidea, Budapest
Milyen vizsgálatokat, kezelést végez a MeDoc-ban?

Komplex emlődiagnosztika: mammográfia, emlő ultrahang, ultrahang vezérelt citológiai és core biopsziás mintavételek, leletmagyarázat

Specialitása(i), preferált részterületei

tomoszintézises mammográfia, sztereotaxiás core biopszia, klip és drót jelölések

Miért elkötelezett a hivatása iránt?
A gyógyítási-gyógyulási folyamat a pontos, részletes és lehetőleg gyors diagnózis felállításával kezdődik, ezért a képi diagnosztika valamilyen modalitása szinte minden betegég esetében nélkülözhetetlen, ezért nagy a radiológusok felelősége. Munkám során a magas színvonalú szakmai ellátás mellett szívügyemnek tekintem a női egészséggel, elsősorban az emlőbetegségekkel kapcsolatos felvilágosító tevékenységet, a tévhitek eloszlatását, a tényeken alapúló korrekt tájékoztatást.

Rendelési idő:

Hétfő Kedd  Szerda Csütörtök  Péntek
Medoc Lehel 
07:40 - 12:00
- - Medoc Lehel
14:40 - 19:00
-

Kérjen időpontot!

Időpontfoglalással, módosítással, lemondással kapcsolatban hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat vagy küldjön e-mailt! Munkatársaink hétköznapokon 8:00 és 20:00 óra között érhetők el telefonon, más időszakokban üzenetrögzítőnk fogadja megkeresését. Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi tanácsadásra telefonon keresztül nincs lehetőség.