Medoc Egészségközpont orvosai - Dr. Lakatos Andrea

Dr. Lakatos Andrea

Radiológus

1981-ben végeztem a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1985-ben szakvizsgáztam radiológiából. Azóta a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, BM Kórház, Dél-pesti Kórház, valamint néhány szakrendelő és magánklinika keretében tevékenykedtem. Eközben, szakrendelés vezetői státusz mellett, a modern képalkotó diagnosztika csaknem valamennyi ágában jártasságra tettem szert. A rendszeres elméleti és gyakorlati szakképzéseken túl ismereteimet számos hazai és külföldi tudományos rendezvényen való részvétel során bővítettem. Hagyományos röntgen diagnosztika mellett jelenleg elsősorban mammográfiát, ultrahang, CT és MR vizsgálatokat végzek. Licence vizsgát tettem emlődiagnosztikából és az e téren végzett tapasztalataimat több ízben tudományos előadások során is közzétettem. Az emlőbetegségek komplex diagnosztikai tevékenységét tekintem jelenleg is fő munkaterületemnek, mely magába foglalja a mammográfia és az UH vizsgálat mellett az esetleges diagnosztikai célú mintavételi tevékenységet is, valamint a betegek sorsának rendszeres kontrollal történő követését.

Fontosnak tartom, hogy a tudomány fejlődését követve, a képalkotó diagnosztika legmodernebb eljárásainak megismerésével és alkalmazásával, a betegségeket korai stádiumban felismerve a mielőbbi és minél teljesebb gyógyulást elősegítsem. Álláspontom szerint a betegségek jeleinek észlelése előtt, a klinikai vizsgálatok mellett egyre nagyobb szerephez kell jutnia a rendszeres szűrővizsgálatok végzésének.  

Tanulmányok, szakmai tapasztalatok:
  • 1981 – SOTE Általános Orvostudományi Kar
  • 1985 – Radiológiai szakvizsga
  • Licenc vizsga: Komplex Emlődiagnosztikai Jártassági Vizsga
 Vizsgálatok, specialitások, preferált részterületek:
  • Röntgenmammográfiás komplex vizsgálatok
  • Emlő ultrahang vizsgálat
  • ABUS 3D Automata Emlő Ultrahang Vizsgálat
  • Hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat
  • Nyaki lágyrész ultrahang vizsgálat (pajzsmirigy és carotis Doppler érvizsgálat)
  • Lelet megbeszélés
  • Komplex emlődiagnosztika
  • Ultrahang-diagnosztika
  • Emlődiagnosztikai célú mintavétel
  • Hagyományos röntgendiagnosztika

Rendelési idő:

 Hétfő Kedd  Szerda  Csütörtök  Péntek
Medoc Lehel
14:20-18:00
- - - -

Kérjen időpontot!

Időpontfoglalással, módosítással, lemondással kapcsolatban hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat vagy küldjön e-mailt! Munkatársaink hétköznapokon 8:00 és 20:00 óra között érhetők el telefonon, más időszakokban üzenetrögzítőnk fogadja megkeresését. Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi tanácsadásra telefonon keresztül nincs lehetőség.