Medoc Egészségközpont orvosai - Dr. Nallbani Marsel

Dr. Nallbani Marsel

Urológus

1996-ban, középiskolai tanulmányai után költözött Magyarországra, majd 1 éves nyelvi tanulmányok után 1997-ben kezdte a Semmelweis Egyetemet.

2010-ben szakvizsgázott urológiából. Már 2007-től bekerült az endoszkópos, laparoszkópos csapatba, azóta is ez az egyik specializása. Az urológia teljes spektrumával foglalkozik, azon belül kiemelten az egyik leggyakoribb urológia betegséggel, a prosztatarákkal, ami a férfiaknál a második leggyakoribb daganatos betegség a tüdőrák után. Élen jár Magyarországon a radikális hólyageltávolítás öt-hatórás műtéteinek végzésében. 

Jelenleg a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Urológia és Andrológia osztályának osztályvezető helyettes főorvosa.

Dr. Nallbani Marsel, aki nemcsak munkájának, hanem hobbijának is érzi az urológiát. Szerinte az orvoslás egy olyan élményt, érzést kelt az emberben, amit kevés más dolog tud kiváltani. –" A jó és a rossz hírekkel is együtt élek nap, mint nap. Van olyan történet, ami 10 éve bennem van, sosem felejtem el".

Tanulmányok, szakmai tapasztalatok:

1997- 2004.  Semmelweis Egyetem
2004 - Honvédkórház Urológiai osztály
Jelenleg - Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Urológia és Andrológia osztályának osztályvezető helyettes főorvosa

Vizsgálatok, specialitások, preferált részterületek:

  • Általános urológiai vizsgálatok

Rendelési idő:

 Hétfő Kedd  Szerda  Csütörtök  Péntek
- - Medoc Lehel
13:30-16:00
- -

Kérjen időpontot!

Időpontfoglalással, módosítással, lemondással kapcsolatban hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat vagy küldjön e-mailt! Munkatársaink hétköznapokon 8:00 és 20:00 óra között érhetők el telefonon, más időszakokban üzenetrögzítőnk fogadja megkeresését. Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi tanácsadásra telefonon keresztül nincs lehetőség.