Dr. Takács Éva Judit

Dr. Takács Éva Judit

Belgyógyász, endokrinológus, diabetológus

1995-ben szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Általános Orvostudomány Karán. Ezután a Szent János Kórház Központi Laboratóriumában helyezkedett el, majd a labor szakvizsga megszerzését követően a kórház diabetológiai, endokrinológiai profilú belgyógyászati osztályán dolgozott 2002-ig. Ezt követően az Országos Gyógyintézeti Központ (Szabolcs utcai Kórház) belgyógyászati osztályának diabetológiai részlegén folytatta pályáját a kórház 2007-ben történt bezárásáig. 2006-ban szakvizsgázott belgyógyászatból. 2007-től a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ II. Belgyógyászatán dolgozik, jelenleg már főorvosként. Itt szerezte meg a Magyar Diabétesz Társaság diabetológus orvosa minősítést, az endokrin, majd diabetológiai szakvizsgát. A kórházban részt vesz a fekvő és járóbeteg ellátásban, valamint az orvostanhallgatók, rezidensek oktatásában. 2010-2012 közt az Európai Szexuális Medicina Társaság által szervezett képzéseken (Oxford, Malaga, Lyon) tanult, majd 2012. decemberében Amszterdamban sikeresen letette az európai szakvizsgát, s vált szexuális medicina szakemberré. Szabadidejét olvasással, utazással, szakmai továbbképzésekkel és sportolással tölti.

Tanulmányok, szakmai tapasztalatok:

Munkahelyek

  • 1995-2000 – Szent János Kórház Központi Laboratórium
  • 2000-2002 – Szent János Kórház II. Belgyógyászat (diabetológiai, endokrinológiai profil)
  • 2002-2007 – Országos Gyógyintézeti Központ I. Belgyógyászat (diabetológiai, endokrinológiai profil)
  • 2007-től – Magyar Honvédség Egészségügyi Központ II. Belgyógyászat (diabetológiai, endokrinológiai profil)

Szakvizsgák

  • 2001 – Klinikai laboratóriumi vizsgálatok
  • 2006 – Belgyógyászat
  • 2009 – Magyar Diabétesz Társaság diabetológus orvosa minősítés
  • 2011 – Endokrinológia
  • 2012 – Amszterdam, Európai Szexuális Medicina Társaság (ESSM) szexuális medicina szakemberképzést követő szakvizsgája (FECSM- Fellow of the European Committee of Sexual Medicine)
  • 2014 – Diabetológia licence vizsga

Társasági tagság

  • Magyar Diabétesz Társaság
  • Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság
  • Magyar Szexuális Medicina Társaság
  • Európai Endokrin és Európai Szexuális Medicina Társaság

Előadások

  • Tavaszi Endokrin Továbbképző Tanfolyamon (Endokrin krízisállapotok, Szexuális diszfunkciók endokrin betegségekben, Menopausa Guideline)
  • MH EK Endokrin Szakprofil Továbbképzésein (Diabéteszes retinopathia a belgyógyász szemszögéből, Diabétesz acromegaliában)
  • Magyar Pszichiátriai Társaság Kongresszusain (Erektilis diszfunkció diabéteszben, Andropausa, avagy férfiak „változó korban”, Diabétesz okozta női szexuális funkciózavarok, Amikor a hormonok nem tombolnak…)
  • MEAT Kongresszus 2014. (Szexuális diszfunkciók diabéteszben)

Könyv, publikáció

  • novemberben megjelent SOS Cukor című könyv felnőtt diabetológiai és szexuális funkciózavarok diabéteszben fejezeteinek szerzője
  • Magyar Belorvosi Archívum 6/2014 381-389. A diabétesz mellitusban előforduló szexuális diszfunkciók komplex szemlélete
  • januártól OPAI- ban (Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet) Szexuális Medicina Ambulancia szervezése
 Vizsgálatok, specialitások, preferált részterületek:
  • Endokrinológiai prevenció, szűrés
  • Pajzsmirigy-betegségek
  • Gyermekvállalás előtti hormonális vizsgálatok
  • Inzulin-rezisztencia vizsgálata
  • D-vitamin ellátottság vizsgálata
  • Hajhullás, kóros szőrnövekedés
  • Menstruációs zavarok
  • Kóros túlsúly hátterének kivizsgálása
  • Szexuális funkciózavarok hátterében álló organikus, hormonális eltérések kivizsgálása, kezelése (erektilis diszfunkció, nemi vágy csökkenés, hiperszexualitás, transzszexualitás stb.)

Rendelési idő:

 Hétfő Kedd  Szerda  Csütörtök  Péntek
Medoc Lehel
15:00 - 19:10
- - Medoc Lehel
(Kéthetente)
15:25 - 17:55
-

Kérjen időpontot!

Időpontfoglalással, módosítással, lemondással kapcsolatban hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat vagy küldjön e-mailt! Munkatársaink hétköznapokon 8:00 és 20:00 óra között érhetők el telefonon, más időszakokban üzenetrögzítőnk fogadja megkeresését. Tájékoztatjuk, hogy a egészségügyi tanácsadásra telefonon keresztül nincs lehetőség.

Cookie-kat használunk
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy szélesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóinknak.