Kezdőlap

Bemutatkozás

Szolgáltatásaink

Orvosaink

Áraink

Vállalatoknak

Eszközparkunk

Kapcsolat

Dr. Szentpáli Zsófia Judit

Kardiológus, belgyógyász szakorvos

 

Rendelési idő: hétfő 8:00-14:00
Rendelés helye: Medoc Cézár

 

Bemutatkozás

2005-ben szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Már egyetemi évei alatt a kardiológia kezdte érdekelni, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben tanulta meg az echocardiographia alapjait és tudományos kutatásokban is dolgozott. Több alkalommal volt lehetősége külföldi tanulmányutakon részt venni már az orvosi diploma megszerzése előtt is. 2005-2007 között munkaadója a Semmelweis Egyetem volt, 2007-től a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Kardiológiai és Angiológiai Osztályán volt rezidens majd szakorvos jelölt. 2013-ban három hónapos kardiológiai szakmai tanulmányút a rotterdami Erasmus MC-ben. 2011-ben belgyógyászati, 2014-ben kardiológiai szakvizsgát tett. 2014-től a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet alkalmazottja. Másodállásban 2005-2007 között a Főnix-Med Zrt-nél, 2014-2016 között a XVIII. kerületi Béke téri Szakrendelőben kardiológusként dolgozott. Mind az osztályos, mind az ambuláns betegellátásban szerzett tapasztalatokat. Hazai és nemzetközi kongresszusokat rendszeresen látogat, több alkalommal előadóként is.

 

Végzettségek, tapasztalatok

  • 1999-2005 - Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar
  • 2005-2007 - Semmelweis Egyetem rezidens
  • 2007-2014 - Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Kardiológiai és Angiológiai Osztály
  • 2011- Belgyógyászat szakorvosa
  • 2013- Rotterdami Erasmus MC - szakmai gyakorlat
  • 2014- Kardiológia szakorvosa
  • 2014- Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kardiológus szakorvosa
  • 2014-2016 - Béke téri Szakrendelő XVIII. kerület (kardiológus)
  • 2016- ESC Certification in Adult Transthoracic Echocardiography

 

Milyen vizsgálatokat, szolgáltatásokat végez a MeDoc Egészségközpontban?

  • Belgyógyászati, kardiológiai szakvizsgálat, szívultrahang

 

Preferált részterület

  • Echocardiogarphia / szívultrahang vizsgálat

 

Miért elkötelezett a hivatása iránt?

A betegségek megelőzése kell, hogy elsődleges célunk legyen. A betegség kialakulása esetén viszont elengedhetetlen, hogy a betegekkel együttműködve, szakmai tudásunk legjavát nyújtva érjük el hosszú távon a lehető legjobb életminőséget.

 

Nyelvtudás

  • Angol
  • Német

 



Rendelőink térképen.
A megelőzés specialistája Budapest frekventált területén helyezkedik el, jól megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is.

MeDoc Kárpát

+36 1 783 6004


1133 Budapest, Kárpát u. 7/B, 1. emelet 4.

Parkolás:

Közterületen, díjfizetős övezet
Munkanapokon 8:30-18:00 óra között: 440 Ft / óra

Mobil parkolás:

06 ## 763 0134 + ABC123
Küldje el rendszámát a fenti telefonszámra. A #-tel jelölt karakterek az Ön szolgáltatójának megfelelő előhívószámok (20/30/70). Távozáskor küldje el a "STOP" szót ugyanerre a telefonszámra.

MeDoc Cézár

+36 1 783 6004


1132 Budapest, Visegrádi u. 74.

Parkolás:

Közterületen, díjfizetős övezet
Munkanapokon 8:30-18:00 óra között: 440 Ft / óra

Mobil parkolás:

06 ## 763 0134 + ABC123
Küldje el rendszámát a fenti telefonszámra. A #-tel jelölt karakterek az Ön szolgáltatójának megfelelő előhívószámok (20/30/70). Távozáskor küldje el a "STOP" szót ugyanerre a telefonszámra.