Nemzetközi viszonylatban az EMLŐRÁK a leggyakoribb rákfajta a Hölgyek esetében, minden évben több, mint 1,5 millióan tudják meg az elkeserítő eredményt. A 33 - 55 éves nők korcsoportjának vezető haláloka. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint Magyarországon évente több, mint 7000 nő szembesül ezzel a diagnózissal, mely évi 2100-2300 nő haláláért felelős. A rettegett betegség túlnyomó része tünet- és panaszmentesen, fájdalmatlanul alakul ki. Az időben elvégzett emlővizsgálat 25 - 30%-al csökkentené az emlőrák halálos áldozatainak számát. A korai diagnózis alapján a kifejlődőben lévő mellrák kezelése késedelem nélkül elkezdhető, amely jelentősen javitja a túlélési esélyeket.
Az emlőrák kifejlődésének kezdetén nem okoz tüneteket és panaszokat. Progresszív betegség, azaz csak későbbi fejlődési szakaszában adhat áttétet, válhat egész testre kiterjedővé. Kimenetelét a tumor mérete, szövettani jellege és a nyirokcsomók állapota alapján lehet megjósolni. Ezekből a tumor mérete a legfontosabb: 1 cm-nél kisebb daganat megfelelő terápiája esetén a túlélés közel 100%-os. Az eredményes gyógykezelés alapja a minél korábbi felfedezés.
Emlőrákra hajlamosító tényezők
Az emlőrák kialakulásának kockázatát növelő rizikófaktorok fennállása, amely nem azt jelenti, hogy ilyenkor a rosszindulatú betegség biztosan kifejlődik, hanem azt, hogy arra nagyobb esély van. Sok esetben, egy vagy akár több hajlamosító tényező megléte esetén sem fejlődik ki a betegség, míg akkor is támadhat a kór, amikor nincs ismert kockázat.
Veleszületett vagy megváltoztathatatlan rizikófaktorok
Női nem:nőnek születni sajnos az egyik fő hajlamosító tényező (férfiaknál is előfordulhat emlőrák, ám a nők körében körülbelül 100-szor gyakoribb a betegség)
Életkor: a kor előrehaladtával nő a rosszindulatú daganat megjelenésének valószínűsége
Genetikai tényezők: egyes gének megváltozása esetén (mutáció) - BRCA1/BRCA2 és egyéb ritkább génmutációk (ATM, TP53, CHEK2, PTEN, CDH1, STK11, PALB2)
Pozitív saját anamnézis: aki már egyszer megbetegedett emlőrákban, annál az újabb betegség kialakulásának kockázata nő a másik emlőben vagy ugyanazon emlő más részében - fiatalabb Hölgyeknél ez a kockázat még nagyobb
Pozitív családi anamnézis (az emlőrákkal küzdő Hölgyek kevesebb, mint 15%-a rendelkezik ezzel a rizikófaktorral): ha 1 egyenes ági rokonnál (Édesanya, lánytestvér leánygyermek) fordult elő, akkor az egyén kockázata duplája az átlagosnak, ha 2 egyenes ági családtagnak volt emlőrákja, a kockázat már 3-szoros
"Denz" emlőtípusban akár duplájára, extrém denz emlőben pedig 4 - 6-szorosára nőhet az emlőrák előfordulásának gyakorisága
sűrű, tömör emlőszövet (denz): sok kötőszöveti és mirigyes állomány, kevesebb zsír
majdnem minden második Hölgy emlője denz
ilyen emlőtípusban a röntgen mammográf is nehezebben "lát"
az emlő röntgenképén a sűrű, mirigyes emlőszövet fehéren ábrázolódik - a rosszindulatú elváltozás szintén fehér, ezért elrejtheti a tumort
az emlő röntgenképén a zsírosabb emlőszövet majdnem feketének ábrázolódik, amelyben a fehér tumor könnyen felismerhető
Bizonyos jóindulatú elváltozások az emlőben
Rákmegelőző állapot: szövettani vizsgálattal kimutatható, egyes kóros emlőszöveti elváltozások talaján rosszindulatú daganat fejlődhet ki
Korai menstruáció: akiknél 12 éves kor előtt jelentkezett az első menstruációjuk (valószínűleg mert a több menstruációs ciklus miatt ilyenkor a nők hosszabb életszakaszban vannak ösztrogén/progeszteron hormonhatás alatt)
Késői klimax: ha a változókor az 55 éves kor után kezdődött (valószínűleg mert a több menstruációs ciklus miatt ilyenkor a nők hosszabb életszakaszban vannak ösztrogén/progeszteron hormonhatás alatt)
Sugárkezelés: ha gyermekként vagy fiatal felnőttként mellkasi sugárkezelést kapott (pl. Hodgkin v. Non-Hodgkin Lymphoma miatt) - a 40 év fölött alkalmazott sugárterápia valószínűleg nem növeli a kockázatot
Mikor érdemes megelőzés céljából szakorvost felkeresni?
A szükséges képalkotó módszerek kiválasztása klinikai kérdés és számos tényezőtől függ: ilyen többek között az életkor, az emlőméret, az emlőtípus, a családi és az egyéni anamnézis a rizikófaktorok figyelembe vételével
A pontos életkori határt egyedi elbírálás alapján kell meghatározni, amely minden esetben a radiológus szakorvos kompetenciája!
20 év feletti, átlagos rizikójú Hölgyeknek javasolt az alkalmankénti emlődiagnosztika igénybevétele
20 év felett, hosszabb ideje fogamzásgátlót szedő Hölgyeknek évente
Mellimplantátummal élő Hölgyeknek évente (a megfelelő emlődiagnosztikával jól megítélhető az implantátum általános állapota, és kideríthető, hogy nincs-e jelen szivárgás, vagy bármilyen más károsodás)
40 év alatti magas rizikójú Hölgyeknek évente
40-50 év közötti, átlagos rizikójú, tünet és panaszmentes Hölgyeknek évente, mert az emlőrák előfordulása ebben az életszakaszban gyakoribb illetve az ekkor kialakult rosszindulatú daganat gyorsabban növekedhet
50 év felett az átlagos rizikójú Hölgyeknek 2 évente
50 év felett hormonkezelésben részesülő Hölgyeknek évente
(röntgen mammográfiás emlőszűrésre a 45 - 65 éves tünet és panaszmentes Hölgyek 2 évente kapnak behívót - a népegészségügyi lakosságszűrés keretein belül)
Mikor forduljon azonnal radiológushoz?
Ha mellében vagy hónaljában szokatlan tömörülést, körülírt csomót észlel
Ha az emlő alakja torzul
Ha az emlőn olyan nem gyógyuló seb jelenik meg, amelynek nem tudja az okát
Ha az emlő bőrének megvastagodását érzékeli vagy ha az behúzottá válik
Ha a bimbó váladékozik, duzzadtá válik, kipirosodik, viszket
Ha valamelyik bimbójáratból véres, szalmasárga, víztiszta savós váladék préselődne ki
Milyen emlődiagnosztikai vizsgálatokat végeznek a Medoc Egészségközpontban?
Kérjük hozza Magával az eddigi emlővizsgálati eredményeit, azok orvosi dokumentációját
Olyan ruházatban jöjjön, hogy deréktól felfelé kényelmesen le tudjon vetkőzni
Kérjük ne használjon semmilyen krémet, dezodort, mert ezek befolyásolhatják a mammográfiás vizsgálat eredményét
Mesterséges intelligencia az emlődiagnosztikában
Magyarországon a Medoc Egészségközpontban egyedülállóan alkalmazott Transpara és Volpara Density™ döntéstámogató szoftverek az emlő röntgenképét Mesterséges Intelligencia technológiával elemzik. Az innovatív módszereknek köszönhetően a folyamatok automatizáltak, a kapott eredmény objektív és rendkívül megbízható.
A mesterséges intelligencia alkalmazásával hatékonyabban valósulhat meg a Klinikánk mottója az emlődiagnosztikában:
Akárhány éves, ha az emlőiben bármi rendellenességet észrevesz, NE VÁRJON, hanem késedelem nélkül forduljon orvosunkhoz! Az emlőrák korai felismerése érdekében maguk a Hölgyek tehetnek a legtöbbet!
Árak
Emlődiagnosztika
A mammográfiás vizsgálatokat értékelő emlőradiológusok munkáját Mesterséges Intelligenciát alkalmazó Transpara 1.7.3 és Volpara Density™ döntéstámogató szoftverek segítik a még pontosabb diagnózis felállítása érdekében. A vizsgálat ára ezt tartalmazza.
Röntgen mammográfia utólag elvégezve (emlő ultrahang vagy ABUS vizsgálat kiegészítéseként)
28 000 Ft
28 000 Ft
Kiegészítő mammográfiás felvételek (célzott, nagyításos felvételek - csak szakmailag indokolt esetben készül)
ingyenes
ingyenes
Aspirációs citológiai mintavétel - további minta
16 500 Ft
14 000 Ft
Emlő kenet mintavétel
19 700 Ft
18 000 Ft
Felvételek CD-re/DVD-re írása (opcionális szolgáltatás, kivéve ABUS)
7 000 Ft
7 000 Ft
*Szakorvosi vizsgálataink alapáron csak abban az esetben tartalmaznak kiegészítő vizsgálatot vagy szolgáltatásokat, (pl. gyorsteszt, laborvizsgálat, ultrahangos vizsgálat, stb.), ha azokat az árlistában feltüntettük. A vizsgáló orvos szakmailag indokoltnak tarthatja és javasolhatja kiegészítő vizsgálatok elvégzését, melyek további költséggel járhatnak.
Időpontfoglalással, módosítással, lemondással kapcsolatban hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat vagy küldjön e-mailt! Munkatársaink hétköznapokon 8:00 és 20:00 óra között érhetők el telefonon, más időszakokban üzenetrögzítőnk fogadja megkeresését. Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi tanácsadásra telefonon keresztül nincs lehetőség.