Dr. Tolmácsi Balázs

Gasztroenterológus

2004-ben szerezte diplomáját a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Karán. A rezidens képzés befejezése után a BM, majd a Honvédkórházban dolgozott, itt szerzett széleskörű gyakorlati tapasztalatot.

Aktívan részt vett az osztály munkájában és tudományos életében, rendszeres résztvevője és előadója volt hazai és külföldi gasztroenterológiai kongresszusoknak. 2010-ben belgyógyászat, 2013-ban gasztroenterológia szakvizsgát tett kiválóan megfelelt eredménnyel. 2016-óta szakrendelőben dolgozik, előbb a XIII. kerületi, majd az V. kerületi szakrendelő osztályvezető főorvosaként.

Doktor úrhoz fordulhatnak valamennyi gasztroenterológia ( gyomor-bélrendszeri) problémával. Széleskörű endoszkópos tapasztalattal bír gyomor és vastagbél tükrözés területén. Klinikánkon lehetőség van mind bódításban, mind altatásban elvégezni ezen endoszkópos vizsgálatokat, amennyiben az előzetes szakvizsgálat alapján szakorvosunk javasolja és indokoltnak látja.

A nemzetközi szakmai irányelvek alapján panaszmentes esetekben is bizonyos kritériumok mellett (életkor, gyomor-bélrendszeri daganatok, polipok, gyulladásos bélbetegségek családi halmozódása esetén, valamint megelőző problémák nyomonkövetése, rendszeres kontrollja céljából) szűrő jelleggel is kérheti ezen vizsgálatokat, melyet készséggel elvégzünk.

Szakmai tapasztalat

2022.09.01-jelenleg is
Gasztroenterológia szakrendelés rendelésvezető főorvos
Belváros- Lipótváros Egészségügyi Szolgálat

2016.07.01-2022.08.31.
Gasztroenterológia szakrendelés osztályvezető főorvos
XIII. kerületi Egészségügyi szolgálat Nonprofit Kft.

2010.02.08-2013.05.07.
Belgyógyász szakorvos
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Gasztroenterológiai Osztály, Budapest

2007.07.01-2013.02.07.
Belgyógyász szakorvos jelölt
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Gasztroenterológiai Osztály, Budapest

2006.12.01-2007.06.30.
Belgyógyász szakorvos jelölt
BM Központi Kórház és Intézményei, IV Belgyógyászat-Gasztroenterológia, Budapest

2004.10.01–2006.11.30.
Központi gyakornok
Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Budapest

Tanulmányok:

2013.05.08.
Gasztroenterológia szakvizsga, Budapest
Minősítés: kiválóan megfelelt

2010.02.08.
Belgyógyászat szakvizsga, Budapest

1997.09.07.–2004.09.18.
Általános orvos
Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum, Debrecen

Rendelési idő:

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
Medoc Lehel
15:00-19:00
- - - Medoc Lehel
08:00-14:00

Kérjen időpontot!

Időpontfoglalással, módosítással, lemondással kapcsolatban hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat vagy küldjön e-mailt! Munkatársaink hétköznapokon 8:00 és 20:00 óra között érhetők el telefonon, más időszakokban üzenetrögzítőnk fogadja megkeresését. Tájékoztatjuk, hogy az egészségügyi tanácsadásra telefonon keresztül nincs lehetőség.