A női mell mindig is a szépség, a nőiesség és a termékenység szimbóluma volt. Sokat foglalkozunk vele kívülről, de mit tudunk róla belülről?
Ez a különleges szerv nem csak látszólag sokarcú. Szerkezete szerint több emlőtípust - és azok altípusait - különböztetünk meg attól függően, hogy milyen arányban alkotja zsír, kötőszövet, illetve mirigyállomány. Egyes nőknél a zsírszövet van túlsúlyban, míg másoknál a kötőszövet és a mirigyállomány.
Az utóbbi típust nevezik szakszóval denz emlőnek. Ebben az emlőtípusban akár duplájára, extrém denz szövet esetén 4-6-szorosára emelkedhet az emlőrák előfordulásának gyakorisága.
Miért fontos tudnom, hogy denz emlőtípusom van-e?
Dr. Nancy Cappello, egészségtudatos nőként nem tudta. Pedig minden nap odafigyelt az egészséges táplálkozásra, és nem volt olyan nap, amikor kihagyta volna a sportot. Sőt nem volt olyan év, amikor elmulasztotta volna a számára javasolt emlővizsgálatot. Nancy 2003-ban kapta kézhez élete 11. mammográfia eredményét, amellyel – mint addig minden évben - minden rendben volt. Ő csak úgy hívta, BOLDOGRAM (The Happygram). Teljes nyugalommal ment tovább a nőgyógyászához, a szintén esedékes éves kontrollvizsgálatra.
A vizsgálat alatt az orvos azonban tapintott valamit a jobb emlőjében így a protokollnak megfelelően készült egy további, úgynevezett diagnosztikus mammográfia. Ez szintén nem mutatott kóros elváltozást! A tapintható elváltozás ténye miatt, a mammográfiát kiegészítve emlőultrahang vizsgálatra került sor, amely végül egy 2.5cm-es elváltozást jelzett a jobb mellében. A mintavétel után bebizonyosodott: Nancynek III. stádiumú invazív emlőrákja van, 13 nyirokcsomó áttéttel.
Nancy utólag kikérte a röntgen mammográfia leleteit, és mind a 11-en szerepelt az alábbi mondat: „A páciens extrém denz emlővel rendelkezik, az előző vizsgálathoz képest nincs számottevő változás"
Akkor szembesült a ténnyel, hogy mindenki - a háziorvosa, a radiológusa és a nőgyógyásza is - tudott arról, hogy milyen emlőtípusa van. Nancy volt az egyetlen, aki nem… pedig az ő melléről volt szó! Az emlő röntgenképén az extrém denz emlőszövet elfedte, eltakarta a tumort, ami nagy valószínűséggel már akár 5 évvel azelőtt is ott volt. Azóta pedig folyamatosan nőtt a testében anélkül, hogy bárki tudott volna róla.
Mi történt volna, ha korábban diagnosztizálják az emlőrákot?
Az Amerikai Rák Társaság adatai szerint a III. stádiumú invazív emlődaganat túlélési rátája 49%.
Az I. stádium esetén - azaz, ha hamarabb megtalálják ezt a rákot - ez a esély 88 %-ra nőtt volna…
Mit tett Nancy?
Hat műtét, nyolc kemo-, összesen huszonnégy sugár-, és a hormonterápia után Nancy jobban lett, sőt! Keményen dolgozott, és elhatározta, hogy tesz azért, hogy nőtársai tisztában legyenek saját emlőjük típusával. Átélte, éppen ezért pontosan tudta, hogy ez a tudás bizony életet menthet.
Megalapította az amerikai „Are You Dense?” (Te Denz emlőjű vagy?”) mozgalmat. Connecticut volt az első USA állam, ahol törvénybe foglalták, hogy minden emlődiagnosztikai leletben kötelező leírni az emlő típusát, vagyis a denzitását.
Nancy kiemelkedő munkája lavinát indított el Amerikai Egyesült Államokban: mára az ötven állam mindegyikében törvénybe iktatták az emlődenzitás orvosi riportálását.
A Medoc Egészségközpont személyes kapcsolatot ápolt Nancy-vel, aki folyamatosan nyomon követte a magyarországi fejlesztéseket.
Nancy 2018. november 15-én elbúcsúzott a világtól, szellemisége azonban örökre velünk marad. Vigye magával Ön is Nancy üzenetét:
Ahogy a világon nincs két egyforma nő, úgy nincs két egyforma női mell sem. Mind más, mind egyedi! Sajnos ugyanez elmondható az emlőrákról is. Sokarcú betegség, amely jelentősen befolyásolhatja az észlelhetőségét. Ne halogassa az emlődiagnosztikai vizsgálatát és tudja meg minél hamarabb, hogy milyen típusú emlője van!
A mell típusát ránézésre vagy tapintással nem lehet meghatározni, azt kizárólag a röntgen mammográfiás felvételek alapján állapíthatja meg a radiológus szakorvos. Amíg a röntgenképen a zsírosabb emlőszövet majdnem feketének látszódik, addig a kötőszövetben és mirigyes állományban gazdag denz emlőtípus fehéren ábrázolódik. A rosszindulatú elváltozás szintén fehér, ezért a sűrű emlőszövet elfedheti a daganatot felismerését megnehezítheti a röntgen mammográfia önálló használata, így akár minden harmadik invazív tumor láthatatlan maradhat.
Magyarországon az 50 év alatti hölgyek többsége denz emlőjű!
Innovációs pályázat – Mesterséges Intelligencia az emlődiagnosztikában
A Medoc Egészségközpont több, mint egy évtizede képviseli a haladó szemléletű emlődiagnosztikát Magyarországon. Kimondott célja, hogy a legkorszerűbb eszközökkel és vizsgálati módszerekkel segítse az emlőrák korai felismerését.
Innovációs pályázat keretén belül elérhetővé vált magyarországon a volpara density ™ szoftver, amely az emlő röntgen képét a mesterséges intelligencia technológiájával elemezve határozza meg az emlő típusát.
A Denz emlőn végzett CTLM® Lézer Mammográfiai szolgáltatást támogató CTLM-HU szoftver fejlesztése" címmel kutatást és szoftverfejlesztést valósítottunk meg, amelynek köszönhetően egyénre szabott, nagyobb bizonyosságot adó komplex vizsgálatokat kínálhatunk. Több olyan korszerű emlődiagnosztikai eszközzel rendelkezünk, melyek jelenleg Magyarországon csak nálunk elérhetők. Igényes környezetben, kiváló szakorvosokkal várjuk Önt is!